Kiejtés hibák
Hangoskönyv
KIEJTÉS HIBÁK ÉS AZOK JAVÍTÁSA
A beszédfolyamatban nincs két egyformán ejtett hang. Különbségek vannak az egyes beszélők kiejtése között, sőt ugyanaz a beszélő sem ejti ki ugyanazt a hangot kétszer egyformán. Például egy [e] hang képzésekor hol feszesebbek az izmok, hol lazábbak, egyszer kissé nyíltabban ejtjük, másszor kissé zártabban; számtalan egyéni megoldás lehetséges. Ezen kívül minden hang képzését befolyásolják a környező hangok, hiszen be sem fejeztük az egyiknek a képzését, beszélőszerveink már a másiknak az artikulációját készítik elő. A milliónyi különbség ellenére mégis az egyes hangokat azonosaknak kell éreznünk, nem léphetünk túl egy bizonyos ejtéshatáron. Az eredményes oktató munka szempontjából alapvető a helyes légzésre és laza beszédre való szoktatás.
A kiejtés hibái kisebb fokú eltérések a közösség ejtési normájától. Idetartoznak a beszédhangok hibái, az időtartam hibái.
Külső jelek alapján is felismerhetjük az ún. zártszájas beszédet: az ilyen beszélő ajkai alig nyílnak szét, az állkapocs összeharapott, mereven vagy alig mozog.
Hibának számít az -a- hang terpesztéses képzése, az -á- hangnak -é- hangba hajló - előre ugró állkapoccsal történő ejtése; a feszes, zártszájas magánhangzó ejtés, amikor -é- helyett, -í; ő- helyett -ű; ó- helyett -ú- hallható (szíp, nű, adú).
A renyhe artikuláció következménye a nyíltabb ejtés, például o helyett a, u helyett o hallható (mast, kotya); az -r- ejtésének a hibája, mikor a renyhe artikuláció következtében alig pördül a nyelv (különösen magánhangzók között gyenge a pergés - írás, arany -.
A zöngés mássalhangzók zöngétlen képzése (különösen szóvégeken gyakori).
A zöngétlen zárhangok - p, t, k - dugóhúzás szerű, erős zárfelpattintása, (különösen a szavak végén); idegenszerű, hehezetes ejtése (khérem, thél).
A sziszegő és susogó hangok elörébb képzett, élesebb - füttyszerű képzése (ez a szűk nyelv réssel, a szűk közép vályulattal magyarázható).
Ellenkezik nyelvünk jellegével az orrhangzós beszéd.
A hosszú magánhangzók rövid ejtése (a legsérülékenyebb az -í, ú, ű- hangjaink, hiszen a hosszú magánhangzóink közül az abszolút időtartamot tekintve a felső nyelvállásúak a legrövidebbek. Egyre sűrűbben észlelhető az -ó, ő, á, é- hangok rövid ejtése is).
A hosszú mássalhangzók rövidítése is gyakori hiba (álomás, melet), de helytelen a fölösleges nyújtás is (ellemi, jappán). Hosszú mássalhangzó a kiejtésben nem állhat mássalhangzó mellett - ilyen esetben röviden ejtjük a hosszan írt mássalhangzókat (jobbra, arccal).
A sebes beszédtempó zavaró, többnyire kiesnek a hangsúlytalan magánhangzók, vagy túlságosan röviddé válnak. Tulajdonképpen együttesen jelentkezik a gyors beszédiram, a hangok erős rövidítése, a hangsúlytalan - monoton vagy idegenszerű hanglejtésű beszéddel.
Lantos Erzsébet
HANGOSKÖNYV