Retorika beszédtechnika kurzus
Lantos Erzsébet
Beszédhez való viszony a magyar felsőoktatásban
Összegzés
A tanítás-tanulás folyamatában a beszéd (a tudás közvetítésének, a személyiség formálásának eszköze), mind a tanári, mind a hallgatói megítélésben munkaeszköz.
Ahhoz, hogy a tanár beszéde mintaértékű lehessen (és abban nagy egyetértés mutatkozott, hogy törekszenek erre a megkérdezett tanárok), ismerni kell a beszéd technikai eszköztárát (90%-os egyetértési szint, 4,2-es átlag), különös tekintettel beszédünk sajátosságaira, jellegzetességeire (91%-os egyetértési szint, 4,2-es átlag). Ismernie kell, mert hasznos.
A beszéd hasznosságára vonatkozóan mind a tanárok, mind pedig a hallgatók egyetértettek abban, hogy a jól artikulált szöveg könnyíti a megértést (a legegységesebb és legnagyobb értékkel bíró állítás). Hozzá hasonlóan magas értékek csak a mintaértékre és a mondanivaló kiemelésére vonatkozóan fogalmazódtak meg arra vonatkozóan, hogy a mondanivaló kiemelése segíti a hallgatót a feldolgozásban.
Figyelemre méltó adatokat kaptunk a tanítás módjával kapcsolatban is. A felmérésben részt vevő tanárok közel 40%-a említi a minta meghatározó szerepét, míg 60% gondolja úgy, hogy szakmai előírások, elvárások alapján tanít. Vagyis, hogy a verbális közlés eredményessége azoktól az ismeretektől és képességektől függ, amit megtanultak.
De hol? Hiszen a felsőoktatásban tanító tanáraink mindössze 25%-a részesült felsőfokú tanulmányai alatt beszédoktatásban és kb. ez az arány a hallgatók esetében is! Ugyanakkor a tanárok 80%-a, a hallgatók 95%-a szívesen tanulta volna, és igényelne ilyen jellegű felkészítést.
Figyelemre méltó az a megítélésbeli különbség is, ami a tanárok és hallgatók között a beszédben rejlő befolyásolóerő vonatkozásában fennáll. A hallgatók úgy vélik, hogy a beszéd a befolyásolás hatékony eszköze, hogy a tanári előadás legfontosabb célja és egyben feladata az anyag érthetővé tétele, a jó hangzás általi motiválás.
Jelentős különbséget mutat annak megítélése is, hogy aki a felsőoktatásban tanul, annak (már) ne lenne szüksége beszédoktatásra. A megfogalmazott véleményekben egyik esetben sem ölt határozott körvonalat, hogy kinek lenne a feladata a felkészítés. A leggyakoribb válasz a "talán" a felsőoktatási intézmény feladata. Ugyanezt a bizonytalan "talán" megítélést és erőteljes szórást kaptuk válaszul a felkészítés módjára vonatkozóan is. A beszédkészség "talán" gyakorlati úton fejleszthető, amihez "talán" külső segítséget kell nyújtani a hallgatóknak. De legalább abban megegyezik tanáraink és hallgatóink véleménye, hogy minden nyelvtanár képes a beszéd technikai elemeinek, a hangzás elemeinek tanítására. Hogy honnét jött a tudás?
Vizsgálati anyagom végén, fontosnak tartom "társszerzőim" gondolatainak - megjegyzéseinek segítségével újra rámutatni, hogy "Ha a bölcsészképzésben (általánosságban) nem is oly mértékben, de a tanárképzésben (különösen a leendő magyartanárok esetében) mindenképpen komolya(bba)n kellene venni a beszédkultúrát, s ezért - még a kreditrendszerben is - megkerülhetetlenül kötelezővé tenni az ehhez hozzájáruló tárgyakat (stilisztika, nyelv-/beszédművelés, retorika). Ilyen iskolázottság nélkül ne végezhessen magyartanárjelölt!" írja Sz. Tibor (nyelvtudományi tanszék).
R. Lídia (közgazdaságtan) szerint "szükséges lenne a tananyagok és a képzési formák olyan átalakítása is, amely növeli a jelenlegi állapothoz képest a szóbeliség arányát", és "a felsőoktatásban működő oktatók képzése mind pedagógia, mind retorika vonatkozásában"- jegyzi meg Sz. Péter (informatika).
Hogy mindezt milyen formában? L. Erzsébet (vendégoktató) szerint "mind a főiskolai, mind pedig az egyetemi szintű tanárképzésben az intézményes keretek között történő gyakorlati oktatásként." G. Erika (közgazdasági szakcsoport) javaslatában a képességfejlesztést tréningformában kéne bevezetni.
"Lehetséges orientációk:
1. év: Önismeret-fejlesztés, egyéni kommunikáció.
2. év: Együttműködés, csoportkommunikáció.
3. év: Mások befolyásolása.
4-5. év: Szakosodás (tárgyalás, előadás, prezentáció)."
És hogy mindezt miért? Mert, "a hatékony kommunikációnak alapvető feltétele a megfelelő artikuláció, a jó beszédkészség, s ez különösen fontos minden olyan pályán, ahol emberekkel (emberekhez) beszélünk" - írja P. Valéria (főiskolai hallgató). Mert, "általános- és középiskolai kollégák szenvednek attól, hogy nem tudnak takarékoskodni a hangjukkal, és a napi 4-5 tanóra megtartása után berekednek" (Kné T. Mária, magyar nyelv és irodalom). Mert, ahogy F. Andrea (bölcsészkar) - írja "a beszédtechnika nem csupán a tanárjelölteknek fontos, számukra azonban nélkülözhetetlen. [És mivel] a kommunikáció iránti igényességét a pedagógus önmagában kialakítani nem tudja, csak reménykedhetünk, hogy (egyszer) minél szélesebb körben elterjed(het) a beszédoktatás a tanárképzésben!"
Lantos Erzsébet
