Szó, szó, szó


  • Szó, szó, szó

    Évtizedek teltek el, mire hivatalosan is fölismerték, sőt bevallották, hogy a magyar gyerekek nem tudnak olvasni, és ezt a szokásukat felnőttkorukban sem hagyják el. A diszlexia, melynek neve korábban csak szűk szakmai körökben volt ismert, attól kezdve a mindennapok részévé vált, szülők ezrei mentek haza lehajtott fejjel fogadóórákról, iskolai pszichológusoktól a lesújtó diagnózissal: gyerekük speciális képzést igényel, ugyanis diszlexiás.

    Azóta kiderült, hogy a járványt nem vírusok, hanem főleg az iskola terjeszti, mert olyan tanítási módszereket emelt át (elsősorban angol nyelvterületről), amely idegen a magyar nyelvtől, ráadásul már ott is befuccsolt.
    Azóta egy úgynevezett PISA-jelentés kimutatta, hogy a korábban világviszonylatban eminensnek tartott magyar oktatási rendszer más tantárgyakból is bukásra áll. Azon hasalt el, hogy a mindennapi életben való eligazodás, az állampolgári ismeretek nálunk tantárgyként sem igen szerepeltek, vagy ha mégis, rangsorban messze a torna- vagy rajzoktatás után.
    Most újabb “fölfedezésnél” tartunk. Kiderült, hogy ebben a nyüzsgő, dumáló, telekommunikáló világban nem elég csetelni a világhálón vagy úgy élőbeszélni, hogy azt csak a szűk haveri kör értse, holott “király”. Nem elég az idegen nyelvi vizsga sem, ha az ugyanúgy főképp tesztekből, írásbeli feladatokból áll, mint az új és közelmúltbéli iskolában szinte minden. A középiskolák képességfejlesztő tematikájába tehát beemelték végre a nyilvánosság előtti beszéd oktatását.

    Ezt hajdan retorikának hívták, és minimum Pázmány Péter beszédeinek elemzésével kezdték, majd ott folytatták, hogy a diák maga is képes legyen a gondolatait szigorú, logikus rendbe szedni, aztán meggyőzően, hatásosan, akárhány ember jelenlétében előadni. Nem az iskola, hanem az élet kedvéért. A élet ugyanis mindig olyan volt, ma meg, ha lehet, még olyanabb, hogy nem elég a legzseniálisabb gondolat, fölfedezés sem, ha nem vagyunk képesek eladni, előadni. Néma, hebegő, zagyván beszélő előadónak pedig, mint tudjuk, nemhogy a világ, de tulajdon anyaországa sem érti a szavát.


    forrás: Magyar Hírlap 2003



Lantos Erzsébet


HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely logo
home more info

   

beszédtanár logó Google+ facebook logóretorika.hu kapcsolatfelvétel skypeeTwitter artList
© Lantos Erzsébet
HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely
Mert a beszéd munkaeszköz!