Retorikáról átfogóan


A RETORIKÁRÓL ÁTFOGÓAN


A jól szólás, a retorika, eredeti meghatározása a nyilvános beszéd tudománya. Célja a meggyőzés, a rábeszélés, a hallgatóság (jóindulatának) megnyerése, a bírák (akaratának) befolyásolása, a hatalom megszerzése és megtartása.


Tartalom:
      I. Az adott korok retorikai áttekintése
     II. A hazai retorika irodalom áttekintése napjainkig
    III. Mi a retorika ma?
     IV. Szakirodalom




I. Az adott korok retorikai áttekintése



Ókori retorika
Szicíliából indult útjára, első művelője EMPEDOKLÉSZ volt. Innen került át Athénba. A retorika, mint ékesszólástan a görög demokrácia szülötte (mindenki előtt nyitva állt a politikai karrier lehetősége, de ehhez szükség volt a megfelelő szónoki képesség megszerzésére). Az i.e. V. században ennek a tanítására vállalkoztak a szofisták, városról városra járva.
A legfontosabb szofista tanító GORGIASZ, akinél a tartalom alárendelődik a formának, a gondolat a kifejezésnek. Felhívja a figyelmet a találékonyságra.
A forma előtérbe helyezése miatt sokan támadták a szofistákat; DÉMOSZTHENÉSZ, kinek stílusát mindig a gondolat határozta meg, de tudott feszültséget teremteni és fokozni is, PLATON, aki szerint a retorika célja a közjó szolgálata, aminek a filozófiával kell egyesülnie, hogy művészi színvonalú mesterség váljék belőle, ARISZTOTELÉSZ, aki szerint a szóbeli megnyilatkozás célja mindig a meggyőzés, melyhez érveket kell felhasználni (Ő volt az, aki minden addigi szabályt, tant és véleményt összefoglalt az i.e. IV. században Retorika című munkájában).
A római retorika mesterei újjáélesztették a rétoriskolákat, és magukat szofistának nevezték. Olyan szabályokat, törvényszerűségeket fogalmaztak meg, amelyeket felhasználva a beszélő a hallgatóság akaratát, támogatását megnyerheti, és az általa kívánatosnak tartott cselekvésre késztetheti. CATÓ stílusára a magvas egyszerűség volt jellemző, fő műve egy oktató kézikönyv Ad Marcum Filium címmel. CICERÓ atticista, stílusa a görög szabályokhoz alkalmazkodik: arányosan tagolt, kiegyensúlyozott, ritmikusan végződő körmondataival. Legnevezetesebb művei, beszédei. Prózai művei közül a De Oratore (A szónokról) címűben fejti ki nézeteit a retorikáról, mint politikai tudományról, amely összefonódik az erkölcsi és társadalmi elvárásokkal, s ahol a szónok feladata a hallgatóság meggyőzése. TACITUS homályos stílusáról vált nevezetessé. Célzó, tömör és mély értelmű mondatokban fejezte ki magát, igyekezett másoktól eltérő szavakat használni. SENECA a nyugtalan, kiélezett, patetikus irányvonalat képviselte. Bevezette a rövid mondatos előadást. QUINTILIANUSZ szerint a jó szónok jó ember, aki járatos a beszédben, a retorika pedig az a tudomány, ami megtanít jól beszélni. Retorikára vonatkozó elveit az Institutiones Oratoriae Libri XII című művében fejtette ki. A demokrácia megszűntével nincs helye a vélemény szabad kinyilvánításának.

A keresztény ékesszólás kezdetei - Az egyházi szónoklat
A kereszténység a II. században elérkezett a fejlődésben oda, hogy a gyülekezetek között szoros lett a kapcsolat, kompromisszumot kötöttek a hatalommal, és igyekeztek erre a világra berendezkedni. Így kialakult a keresztényi ékesszólás; SZENT ÁGOSTON (354-430) A De doctrina Christiana (A keresztény tanításról) című művében fejti ki a véleményét a Bibliáról, melynek kapcsán megalkotja a jelelméletet.

A középkori retorika
A középkorban a retorika a hét szabad mesterség egyike volt. A szónoki gyakorlat azonban semmiféle kapcsolatban nem volt a valós élettel, csak a szabályok alkalmazására és a római szónokok szolgai utánzására szorítkozott. Csak az egyházi retorika virágzott, vagyis e korban minden szónoki megnyilatkozás a bibliához kapcsolódott.

A reneszánsz retorika
Ezt a kifejezést ma, általában a Nyugat-európai történelemnek a 14. század elejétől a 16. század végéig terjedő időszakára használjuk. A korabeli írások olyan mozgalmat jelöltek vele, amely az újjászületés szellemét hozta a művészetekben, elsősorban az ókori tudáskincs újjáéledését. Ezt az eszmerendszer változást tovább erősítette a gazdasági fellendülés és a polgárosodás. A középkor befelé forduló világával szemben a világi élet dicsőítése kerül előterébe. A reneszánsszal az egyház egyeduralma háttérbe szorul; BALDASSARE CASTIGLIONE (1478-1529) fontosnak tartja a tréfát, Il Cortegiano (Az udvari ember) című munkájában a beszédre, a társaságban ill. a társadalmi élet minden területén történő illő viselkedésre tanít, GUILIO CESARE SCALIGER (1484-1558) Az ékesszólás szüksége, célja, eredete és gyakorlása című művében a szép beszéd művészetének kialakulását társadalmi szintek szerint osztja fel, miszerint: a filozófusoké az igaz beszéd, a színpadon a gyönyörködtető beszéd, a polgároké a hasznos beszéd. Mindhárom fajta szónoklat célja ugyanaz: a meggyőzés. Szerinte minden szónoklat tanít, a tanítás célja pedig a tudás, de a szép beszéd önmagában semmiképpen sem lehet cél, csak eszköz, a meggyőzés eszköze.

A barokk retorika
Ezzel a kifejezéssel az 1570-től 1750-ig tartó időszakot szoktuk jelölni. Magát a kifejezést - nyakatekert okoskodás, átlagtól való eltérés -, csak később kezdték a korszakra használni, először pejoratív értelemben, majd később a negatív felhang lekopott. A retorikát kecses mesterségnek tartották, mely főleg az érzelmekre hat. A kor filozófusai azonban elvetik a retorika mindkét funkcióját, mondván;
nem meggyőző, mert nem a valóságra támaszkodik, nem esztétikus, mert a semmiből akar valamit csinálni.
A barokk beszédek stílusa az egyházi beszédekben is megjelent, de voltak a nép számára tartott egyszerű tanító és épületes beszédek is; WILLIAM SHAKESPEARE (1564-1616), Julius Caesar művében elhangzó Antonius-beszéd, a klasszikus retorika minden fogásával él.
PÁZMÁNY PÉTER (1570-1637) díszítetlen modort, logikus elrendezést, párhuzamokra épített körmondatokat használt, a lendületet és a monumentalitást kedvelte. Nagy gondot fordított beszédei esztétikai megformálására.

A 16. század és a 18. század közötti magyar retorika
Ez az időszak tekinthető a magyar retorikában a kezdetek időszakának. Ekkor indul Magyarországon a magyar nyelvű retorikaoktatás.
Mária Terézia 1777-ben kiadott a Ratio Educationis rendeletének célja, hogy megreformálja az oktatást, hogy közelebb vigye az iskolát az élethez. Igazi fordulópontot mégis az 1790-91-es országgyűlés hozott, ahol megkezdődött a harc a magyar nyelv hivatalossá tételéért. 1795-től már nincs helye a mozgósító beszédeknek, a nyilvános beszéd műfaja teljesen visszaszorul, és csak a papok számára marad meg. Ennek hatására a retorikusok vagy az irodalom felé fordulnak, vagy egyházi beszédekkel foglalkoznak.

A klasszicista retorika
Erre a korra az elméletek és vélemények összevisszasága a jellemző. Nincsenek egységes formai jellemzők; Kant retorikaellenes nézete (az ékesszólás nem más, mint a látszat általi megtévesztés) megosztotta a rétorokat, HUGH BLAIR (1718-1800) a klasszicista retorika atyja a retorikát, mint a kötött és kötetlen kifejezés művészetét fogta fel. A retorika céljának a megértést és a megértetést, ill. a közlés racionális oldalát tartotta. Retorikaelméleti alapművet írt, mely magyarul is megjelent: Blair Hugó rhetorikai és aestheticai leckéi címmel. Ez a műve a századfordulóig meghatározta a magyar retorikát.
R. WHATELY (1787-1863) a retorikát logikai alapon közelítette meg. Az Elements of Rhetoric (A retorika elemei) című művében az érvelő beszédre helyezi a hangsúlyt, amely az érvek feltálalásán és elrendezésén alapul.
T. SHERIDAN a Lecture on Elocution (Előadások az ékesszólásról) című művében a hanghordozással, a testmozgással és a gesztikulációval foglalkozott, a figyelmet az előadásmód fontosságára irányítja.

A reformkori retorika
Magyarországon az 1820-as években egyre több nemes ismerte fel, hogy alapos gazdasági és politikai változásokra van szükség. Megváltozott az a felfogás, hogy a retorika alantas mesterség, mely a gyengék és a tudatlan tömegek megtévesztésére szolgál. A szónoklattan kezdett újjáéledni, amiben jelentős szerepe volt a nyelvújításnak. A kor bővelkedik jó szónokokban, és tankönyvekben. A politikai beszédek mellett megjelennek a közéleti beszédek is; KOSSUTH LAJOS (1802-1894) beszédeit a hatóerő, a nyelvi gazdagság, a gondolatok sodra, a lelkesítésre való törekvés jellemezte, DEÁK FERENC (1803-1876) beszédére az egyszerű fogalmazás, a logikus érvelés, a rövidség jellemző.

A 20. század megszólalási formái
1910-től kezdve, amikor a politikai korteskedés miatt szükségessé válik a retorikai ismeretek megszerzése, ismét megindul a kutatás a retorika, mint jelentés, érték, motívum, megismerésmód, stílus, módszer, fogalmazástanítás részterületeken.
J. A. RICHARDS (1893-1979) a jelentéssel foglalkozott, Ő a háromszög elmélet megalkotója. A Philosophy of rhetoric (A retorika filozófiája) című művében kijelenti, hogy a retorika a félreértések és ellenszereinek tudománya. Elmélete szerint a szavaknak nincs objektív jelentése, mert mindenkinek más a múltbeli tapasztalata. Elméletének alapeleme az a szövegösszefüggés, mely szerint a bennünket ért hatásokra való reagálásunkat múltbeli tapasztalataink determinálja, azonban van egy kollektív jelentés is, hiszen egy adott szó jelentését a szövegkörnyezet határozza meg. Kijelenti, hogy a jelentés nem a szóban, hanem az emberekben van.
R. JAKOBSON (1896-1982) a poétikai funkciót vizsgálja, leírja a nyelvi kommunikáció összetevőit: feladó - kódolt üzenet - kapcsolat a címzettel - címzett - dekódolás. A legtöbb esetben az üzenet referenciális funkciójú, de nem hagyhatók figyelmen kívül a másodlagos funkciók sem, mert ezek a jelek érzékelhetőségét fokozzák.
A. K. BURKE újítása az okok kutatása. Rhetoric of motives (A motívumok retorikája) című munkájában, a megnyilvánulások motívumait (a végrehajtott cselekvés okát) vizsgálta.
J. L. AUSTIN szerinte vannak olyan szavak és nyelvi megnyilvánulások, amik tesznek valamit (vagyis cselekvés nélkül nem jelentenek semmit. Beszéd-tett, beszéd-aktus elméletét a How to do things with words? (Hogyan tegyünk dolgokat szavakkal?) című könyvében ismerteti, ahol három beszédaktust különböztet meg: (lokúcióst) valaminek a kimondása, (illokúcióst) meghatározott céllal történő közlés, (perlokúcióst) ha meggyőzünk valakit.
ST. TOULMIN az érvelést (argumentációt) tekinti a retorika legfőbb elemének. Uses of argument (Az érvelés alkalmazása) című munkájában felállítja az argumentációs modellt, amely az emberi döntésekhez vezet. C. H. PERELMAN a 20. század legismertebb rétora, aki Arisztotelész gondolatait viszi tovább. La nouvelle rhétorique (Az új retorika) című művében a formális logikát bírálja. Szerinte a gyakorlati érvelés az, ami alkalmas gondolatok közlésére és terjesztésére, ezért ez a megismerés eszköze.
Lantos Erzsébet





Lantos Erzsébet


HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely logo
home more info

   

beszédtanár logó Google+ facebook logóretorika.hu kapcsolatfelvétel skypeeTwitter artList
© Lantos Erzsébet
HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely
Mert a beszéd munkaeszköz!