A PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETÉRŐL

PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ



A PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETÉRŐL

A tanárok és a tanulók az oktatásban folyamatos kommunikációban állnak egymással. A kommunikációs alapforma a kimondott szó, amely verbális és nem verbális üzenetei révén a kommunikáció lehetőségeit elvileg végtelenné tágítja. A pedagógiai kommunikáció elméletéről, létre jöttének körülményeiről az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg tanulmány Zrinszky László (1994) tollából. A tanulmány feltárja, hogy a pedagógus kommunikációs kompetenciájának régtől fogva legméltányoltabb összetevője beszédképessége, "rétori tudása", és hogy az európai kultúrában (és nyomatékosan a nevelés intézményeiben) e tekintetben sok századon át a klasszikus retorika töltötte be az uralkodó szerepet, vagyis a pedagógiai tevékenység legnagyobb részét (az ókortól kezdve) közlésfolyamatként értelmezték, és elsősorban a "szó-modellnek" elnevezett hármasságban ragadták meg: beszélő (tanító, szónok); szöveg (beszéd, közlemény); hallgató(ság), tanítványok. Ugyanakkor, rámutat arra is, hogy századunk második felétől a pedagógiai kommunikáció bőven merít a kommunikáció pszichológiai, szociológiai és szociálpszichológiai területéről. Így fordult a pedagógia figyelme is a nem verbális viselkedés és a környezeti tényezőkel folytatott rejtett párbeszéd felismerésének és fejlesztő szabályozásának a kérdései felé. Kifejti, hogy a kommunikációelmélet és a pedagógia egymásra találásának folyamata több irányból indult, egyrészt a modernizálódó nyelvtudomány felől Szépe György, valamint a pszicholingvisztikát művelő Pléh Csaba és a szociolingvisztika útján járó Pap Márta nevével fémjelezhetők a kezdeményezések; másrészt a pedagógiából leginkább Zsolnai József munkássága jelzi ezt a fajtaközelítést. Katalizátorként működött a szociálpszichológia, a közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségeinek pedagógiai szempontú bemutatásával főleg Buda Béla kutatásai.
Tanulmányában hangsúlyozza, hogy kommunikáció uralkodó mozzanatai a "technicizálódás" felé haladnak, amit a személyi tényezőkkel hoznak egyensúlyba.
Tanulmányának második felében a pedagógia kommunikációs sajátosságairól, annak eszközrendszeréről ír. Arról, hogy mennyiben sajátos az, amit pedagógiai kommunikációnak nevezünk? A pedagógiai kommunikáció elsődleges tárgyaként a nevelők és a növendékek között folyó interakciók kommunikatív mozzanatait jelöli meg, mely intézményesült kommunikáció és pedagógiai céloknak alávetett.
Felhívja a figyelmet, hogy a túlságosan egyéni kommunikációs stílust csak az a pedagógus tudja elfogadtatni, akinek egyéb képességei, adottságai lenyűgözik a tanulót. A merev szabályszerűséggel, sablonokban kommunikáló pedagógus viszont sosem kerül igazán közel tanítványaihoz. Mindamellett hangsúlyozza, hogy a kommunikáció általában vett szabályossága és különösen azok szertartásszerű formái, nélkülözhetetlen szerepet játszanak az iskolai szocializációs folyamatban.



TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS
PEDAGÓGUSKUTATÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
A PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETÉRŐL
A PEDAGÓGUS TANÓRAI KOMMUNIKÁCIÓJA
TANÁRI NYELVHASZNÁLAT ÉS SEGÍTŐ SZEREP
TESTBESZÉD -TANÁRI MAGATARTÁS
KOMMUNIKÁCIÓRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS
ÖSSZEGZÉS
IRODALOM

Lantos Erzsébet




Lantos Erzsébet


HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely logo
home more info

   

beszédtanár logó Google+ facebook logóretorika.hu kapcsolatfelvétel skypeeTwitter artList
© Lantos Erzsébet
HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely
Mert a beszéd munkaeszköz!