A Beszédhangok csoportítása

Hangoskönyv

A BESZÉDHANGOK CSOPORTÍTÁSA



A magyar nyelv nem tartozik a kemény hangzású nyelvek közé (a finn, az olasz, az ógörög és a latin lágyabb hangzású, a német, a cseh keményebb). A lágy hangzást a magánhangzók és a mássalhangzók szerencsés arányának köszönhetjük. Beszédünkben minden száz hangból 42 magánhangzó (a felhasznált magánhangzók fele -a, e- hang; a felhasznált 58 mássalhangzó 25 %-a zöngés hang).

A magánhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagokat, majd akadály nélkül távozik a szájüregből. Tiszta zenei hang: zönge. A szájüreg nyílt hangmódosítóként - rezonátorként - működik, vagyis a szájüreg alakításától - nagyságától, nyílásától - függ, hogy a felhangok közül melyiket erősíti fel. Erről tapasztalatilag is meggyőződhetünk, ha egymás után kiejtjük az - u, o, a, á - hangokat.

A magánhangzók osztályozása;

• a nyelv vízszintes mozgása,
• a nyelv függőleges mozgása,
• az állejtés mértéke,
• az ajkak működése, valamint időtartam szerint történik.
A nyelv vízszintes mozgása szerint a magánhangzók elöl képzettek és hátul képzettek.

Elöl képzett (akusztikai benyomás alapján magas) magánhangzók: e, é, i-í,. ö-ő, ü-ű.

Hátul képzett (akusztikai benyomás alapján mély) magánhangzók: á, a, o-ó, u-ú.

Az elől képzett magánhangzók képzésekor a nyelv előretolódik, a hátul képzett magánhangzók képzésekor hátrahúzódik.

A nyelv függőleges mozgása szerint a nyelvállás négy fokát különböztetjük meg:

Legalsó nyelvállású az -á- hang.

Alsó nyelvállású magánhangzók: a, e.

Középső nyelvállású magánhangzók: é, ö-ő, o-ó.

Felső nyelvállású magánhangzók: i-í, u-ú,  ü-ű.

A nyelv függőleges mozgásával együtt mozog az állkapocs. Az állkapocs nyitásszöge szerint

Nagyon nyílt (legalsó nyelvállás, legtágabb ajakműködés - á -),

Nyílt (alsó nyelvállás, tág ajakműködés - a, e -),

Félig zárt (középső nyelvállás, szűkebb ajakmunka - é, o-ó, ö-ő -)

A hosszú változatok zártabbak, mint a rövid párjuk (a -ő, ó- zártabb, mint a -ö, o-).

Zárt (felső nyelvállás, legszűkebb ajakmunka - i-í, u-ú, ü-ű -).

A hosszú változatok zártabbak, mint a rövid párjuk. A rövid változatok ejtésekor a nyelv izmai ernyedtebbek, a nyelvhát laposabb: ez a széles ejtés. A hosszú magánhangzók ejtésekor az izmok feszesebbek, a nyelvhát domborúbb: ez a szűk ejtés.

Az ajkak működése szerint ajakkerekítéses és ajakkerekítés nélküli magánhangzók vannak. (Ez utóbbiakat ajakréseseknek, vagy terpesztéses magánhangzóknak is nevezik.)

Ajakkerekítéses magánhangzók: a, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű.

Ajakkerekítés nélküli magánhangzók: á, e, é, i-í.

Az ajakkerekítés végbemenetelekor az a döntő mozzanat, hogy az ajkak körkörös izmai összehúzódnak-e vagy sem, továbbá a fogak és az ajkak között nagyobb pitvar figyelhető meg. Mennél magasabb nyelvállású a magánhangzó, annál erőteljesebb az ajakkerekítés. Mennél alacsonyabb nyelvállású a magánhangzó, annál tágabb az ajakrés.

Az artikulációs mozgások egyszerre mennek végbe - például, ha a nyelv előre és felfelé emelkedik, az ajkak egyúttal szűk rést alkotnak: i hang keletkezik. A nyelv artikulálás közben egy pillanatra sem áll meg tipikus helyzete azonban van, ezt érzékelteti a - nyelvállás - elnevezés.

ÁBRA/5. A magánhangzók képzésének összefoglaló táblázata (a V-alakzat a nyelv mozgását jelképezi):

A mássalhangzó olyan beszédhang, melynek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő a szájüregben akadályba ütközik. Minden mássalhangzó akadályhang (a h akadálya a gégében van).

A mássalhangzók osztályozása:

• a hangszalagok működése,
• a képzés helye,
• a képzés módja,
• a nyelvcsap - lágy szájpad működése, valamint mennyiség - időtartam szerint történik.
A hangszalagok működése szerint a mássalhangzók zöngések vagy zöngétlenek.

A zöngés mássalhangzó képzésekor rezegnek a hangszalagok, a zöngétlen mássalhangzó képzésekor pedig nem rezegnek. a hangot az akadály működésekor keletkező zörej adja.

Zöngés mássalhangzók: b, d, g, v, z, zs, gy, dz, dzs

Zöngétlen mássalhangzók: p, t, k, f, sz, s, ty, c, cs

Zöngés - zöngétlen mássalhangzó párok: b-p, d-t, g-k, v-f, z-sz, zs-s, gy-ty, dz-c, dzs-cs.

A zöngés -m, n, ny- orrhangoknak és a -l, r, j- (folyékony hangoknak) nincs fonéma értékű zöngétlen párjuk. A zöngétlen h-nak nincs fonéma értékű zöngés párja.

A zöngés és a zöngétlen mássalhangzók képzésében nem csak a hangszalagok működése különbözik. A zöngés mássalhangzókat lazább izomműködéssel képezzük, hanghatásuk lágyabb. Ezzel szemben a zöngétlen mássalhangzókat feszesebb izomműködéssel képezzük, akusztikai hatásuk keményebb.

A képzés helye szerint ajakhangokat, foghangokat, szájpadláshangokat és gégehangot különböztetünk meg.

Ajakhangok:

A két ajak képezi az akadályt: b-p, m.

A felső fogsor és az alsó ajak képezi az akadályt (ajak-fog hangok): v-f.

Foghangok:

A nyelv hegye a felső elülső fogak belső részén: d-t, n; illetőleg kissé hátrább képezi az akadályt: l, r.

A nyelv hegye még hátrább, a felső fogsor mögötti kidudorodó résznél képezi az akadályt, ezek a hátulsó foghangok: zs-s, dzs-cs.

Szájpadláshangok:

A nyelv háta a kemény szájpadlás elülső részével érintkezik. Ezek az elülső szájpadláshangok: gy-ty, ny, j.

A nyelv háta a kemény szájpadlás középső részén képezi a hangot, ezek a hátsó szájpadláshangok: g-k.

Gégehang:

Egyetlen gégehangunk van, a -h-. Ejtésekor az akadályt résalkotással a két hangszalag képezi.

A képzés módja szerint lehetnek: zárhangok, réshangok, zár-rés hangok és pergőhang.

Zárhangok

A beszélőszervek összetapadnak - zárt alkotnak - megakasztják a kitóduló levegőáramot. A kitóduló levegő ezt a zárat felpattintja, ezáltal zörej keletkezik. A hang észlelésekor a hallgató ezt a zörejt érzékeli. Ezeket a hangokat felpattanó zárhangoknak nevezzük: b-p, d-t, ty-gy, g-k.

A zárhangok másik csoportjánál a kiáramló levegő nem pattantja fel a zárat - folyamatos képzésű zárhangok - a nyelvcsap és a lágy szájpad nem zárja el az orrüreg felé vezető utat, így a levegő azon keresztül távozik (m, n, ny). Orrhangú zárhangjaink képzési helye nagyjából megegyezik a megfelelő szájhangok képzési helyével (m-b, n-d, ny-gy).

Pergőhang esetében a tüdőből kiáramló levegő útját megszakítja a szájüregben képzett tökéletlen zár gyors felpattanása. A folyamat többször megismétlődik, és a többszöri ismétlődés, pergést eredményez. Egyetlen ilyen hangunk van: r. Ejtésekor a nyelv hegye a felső fogsor fogínyi területhez illeszkedik, vagyis a nyelv két szélét, peremét a felsőfogsor szem- és zápfogaihoz zárjuk. Az akadályt a levegőáram szétnyitja, és a beszélőszervek rugalmasságuknál fogva ismét előbbi zárhelyzetüket veszik fel. A perdülések száma (a fonetikai helyzettől és az egyéntől függően) szóközben 2-3, a szó végén 3-4.

Réshangok

A réshangok képzésekor a beszélőszervek a szájüreg középső vonulatában szűkületet, rést alkotnak, és a szűkületen kitóduló levegő a súrlódás következtében zörejt okoz: v-f, sz-z, s-zs, j, h.

Oldalréshangunk (l) ejtésekor a nyelv hegye zárat alkot a felső metszőfogak mögött, s a levegő e zár mögött a jobb és a bal oldali résen, a nyelv és a felső zápfogak között tódul ki. Az "l" rése kétoldali, tág, annyira, hogy a kiáramló levegő súrlódását nem is halljuk.

Zár-réshangok

Azokat a vegyes képzésű hangokat nevezzük, amelyek képzése záralkotással kezdődik, és résalkotással fejeződik be, vagyis a zár fokozatosan réssé tágul: c-dz, cs-dzs.

A lágyszájad és a nyelvcsap működése szerint:

Szájhangokat és orrhangokat különböztetünk meg. A szájhangok képzésekor a nyelvcsap elzárja az orrüreget, az orrhangok képzésekor pedig szabadon hagyja az orrüreg felé vezető utat (m, n, ny).

A mássalhangzók osztályozásának egyéb szempontjai:

A szájüregbeli artikuláció középső, ha a jellemző zár vagy rés körülbelül a szájüreg középvonalán keletkezik (pl. a -t, s- hongok); oldalsó, ha ettől eltér ( az -l- hang). Ekkor a rés a nyelv széle és a felső zápfogak között formálódik. Mivel egyetlen laterális hangunk van nem vettünk fel számára külön csoportot, hanem besoroltuk a réshangok közé, ahova egyébként is tartozik. A fonetikában bevett szokás az -l, j, r- hangokat folyékony hangnak nevezni. Az elkülönítést az a tény indokolja, hogy ezek a mássalhangzók a legzeneibbek, a hangzóssági skálán ezek állnak a legközelebb a magánhangzókhoz.

ÁBRA/6. A mássalhangzók képzésének összefoglaló táblázata:

Időtartam - az egyes beszédhangok ejtésideje

Az időtartam az az időmennyiség, mely a rezgések fellépésétől, vagyis a hang megszólalásától a rezgések lecsengéséig, vagyis a hang elhalásáig tart.

Valamely hang abszolút időtartamán a hang képzésére fordított időt értjük. A relatív időtartam egy hang időtartamának más hangéhoz való viszonya. A magyar nyelv a hangok relatív időtartamának két fokát használja fel a jelentés megkülönböztetésre -- rövid és hosszú hangjaink vannak (var-vár, szál-száll).

Az egyes hangok abszolút időtartama a beszédtempótól függ, az pedig az egyes nyelvek hagyományaitól, az egyén vérmérsékletétől, hangulatától, korától, műveltségétől. Ha a beszélő hosszabb hangsort akar kimondani, gyorsítja a beszédtempót, s egyúttal csökkenti az egyes hangok időtartamát.

Miként a magánhangzóknak megvan a rövid és hosszú változata, éppúgy vannak rövid és hosszú ejtésű mássalhangzók. Nemcsak a rövid - hosszú magánhangzók, hanem a szimpla - dupla mássalhangzók is jelentésbeli különbséggel bírnak.

Nem igaz, hogy a rövid magánhangzók egyformán rövidek, a hosszúak pedig egyformán hosszúk: az alacsonyabb nyelvállású magánhangzók általában hosszabbak, mint a magasabb nyelvállásúak; a kerek magánhangzók hosszabbak, mint a megfelelő nem kerekítéssel képzettek. A magánhangzó időtartama függ a rá következő mássalhangzó minőségétől is: a legrövidebbek a zárhangok előtt, hosszabbak a réshangok előtt, s a leghosszabbak az orrhangok, ill. a tágabb nyílású folyamatosan képzett zöngés mássalhangzók (l, r, j) előtt.

A mássalhangzók időtartama sem abszolút érték - befolyásolja a szó hosszúsága. A zöngés mássalhangzók rövidebb időtartamúak, mint a zöngétlenek. A zöngétlen réshangok időtartama a legnagyobb, utánuk a zöngétlen zárhangok és a nazálisok következnek, majd a zöngés réshangok, a zöngés felpattanó zárhangok és a folyamatos képzésű zöngés zárhangok. A zárhangok közül a leghosszabbak a duplaajakkal képzett, majd a lágy szájpad területén képzett, végül a foghangok következnek.

A rövid és a hosszú zárhangok időtartamának különbsége nem a zár felpattanásából adódik. A zárhang képzése három fázisból áll: a zár alkotása, maga a zár tartama és a zár felpattanása. A hosszú zárhang képzésekor a középső szakasz - a záralkotás - a hosszú, emiatt érzékeljük hosszúnak.

Két magánhangzó között nincs rövid dz és dzs: a bodza, a hodzsa-féle szavakban mindig hosszan hangzanak (Edzed magad a helyesírásban? vagy Eddzed a tested!).

A fonéma olyan hangcsoport, amelyek lényegi tulajdonságaikban megegyeznek. Azok a hangok viszont, amelyek csak árnyalati tulajdonságokban térnek el, nem tekinthetők fonémáknak, hanem ejtésváltozatok.

A hangoknak a nyelvi funkció szempontjából lényeges és lényegtelen tulajdonságaik vannak. Az a kérdés, hogy a szavak alkotása szempontjából melyik különbség a lényeges, s melyik lényegtelen. A tény és a lény szavak különbségét nyilvánvalóan a -t- és az -l- különbsége adja.

Az egyes fonémát lényegi elemeire bontva ellentétpárokat állíthatunk fel, pl. a -k- fonéma szempontjából lényeges, hogy zöngétlen (kép -- gép), zárhang (kap -- lap), szájpadláshang (kép -- tép) és rövid (e kor -- ekkor). Az például, hogy a szájpadláson előrébb (kilincs) vagy hátrébb (kutat) képezzük, lényegtelen. Tehát a k a hangszalagok működése szempontjából szemben áll a g-vel, a képzés módja szempontjából akármelyik nem zárhanggal, a képzés helye szempontjából akármelyik nem lágy szájpad területen képzett hanggal, az időtartam szempontjából pedig a hosszú/dupla k-val. Ilyen szembenállásoktól függ a szavak jelentése.

A magyarban a következő szembeállások állíthatók fel:

Zöngés-zöngétlen (bor-por, gép-kép, tér-dér, vér-fér, zab-szab, zseb-seb, faggyú-fattyú.

Időtartambeli szembenállások a mássalhangzók körében (szál-száll, megy-meggy, ad-add), a magánhangzók körében (kor-kór, irat-írat, füzet-fűzet, elöl-elől, török-törők)                        Az -a- és az -á-, valamint az -e- és az -é- fonetikai szempontból nem párjai egymásnak - az időtartamon kívül egyéb lényeges jegyekben is különböznek

A magas és mély magánhangzók (kor-kör, ló-lő, szúr-szűr, túr-tűr).

Hasonlóképpen szembeállíthatók az egy fokkal zártabb, illetőleg nyíltabb magánhangzók (kor-kar, űr-őr, szúr-szór).

A terpesztéses és kerekítéses magánhangzók (tíz-tűz, tér-tőr).                          

A mássalhangzók képzési helyében is lehetnek egyfokú eltérések (part-tart, bal-dal, ma-na; csak úgy, mint a képzés módját illetően (tél-szél, dörög-zörög, pék-fék, bér-vér).
  hangoskonyv Hangoskönyv - Kiejtés- és beszédtanító program külföldieknek
megfelelő A minta szerepe - A megfelelő hallás
ehallás Hallásfejlesztés
artikuláció Összerendezett artikuláció
mechanizmus A beszédszervek működése - A beszélés mechanizmusa
beszédhang A beszédhangok csoportítása
Kiejtés Kiejtés hibák és azok javítása
mozgásügyesítő Artikulációs - mozgásügyesítő - gyakorlatok
gyakorlat Az egyes artikulációs gyakorlatok bemutatása - leírása
irodalom Irodalom

Lantos Erzsébet




Lantos Erzsébet


HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely logo
home more info

   

beszédtanár logó Google+ facebook logóretorika.hu kapcsolatfelvétel skypeeTwitter artList
© Lantos Erzsébet
HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely
Mert a beszéd munkaeszköz!