A beszéd művészete - Fischer Sándor


Fischer Sándor - A beszéd művészete

BEVEZETÉS


Fischer Sándor - A beszéd művészete
A beszéd művészete
Mit használ a leghősibb tartás s mozdulatok,
ha azoknak a beszéd hatalma,
mi mindig fő marad,
erőt és életet nem ad.
(Vörösmarty)


Vörösmarty Mihály fenti szavai 1837-ben szólnak a magyar beszéd leghivatottabb tolmácsolóihoz, a színészekhez. S hogy a beszéd valójában "hatalom", azt Démoszthenésztől napjainkig a színészek, előadók, szónokok, pedagógusok, vagyis az élőszó mesterei is bizonyítják. Az élőszó ereje sokban fölülmúlja az írásos megnyilatkozást. Az élőszóbeli, művészi előadás, az emberi hang és beszéd a leírt szöveg minden szépségét képes megeleveníteni; a beszéd színei, finom árnyalatai, sokrétű ritmusmegoldásai a szöveg minden gazdagságát feltárhatják. Az emberi hangok lelki visszhangjával a holt betűk nehezen versenyezhetnek. A színikritikusként is kitűnő Bajza József írja: ". . .az életnek szellemibb és bensőbb eleme a beszédnél semmi nincs". Az emberi gége a legnemesebb hangszer, az emberi hang és beszéd a legszebb muzsika, s valójában hatalom. Kikerülhetetlen hatása alá kerül minden emberi lény a csecsemőkortól a higgadt öregség gondolatokat és érzelmeket lelassító koráig. Az újszülött mosolyog az anyai hangokra, az érett ember teljes életét beszédével irányítja, az idős kor a hanggal, a beszéddel és a gondolattal mint belső beszéddel idézi egész életét.

A XX. sz. második felében már csaknem hárommilliárd emberből ömlik a szó, s mindenütt jelen van, ahol az ember alkotó módon új filozófiát, új gondolkodásmódot teremt, fejleszti a tudományt, formálja az új művészetet. A nyelv élőszóbeli művelésével nemcsak az előadók kiterjedt hálózata fejleszti a beszéd technikáját és művészetét, teremt új hanghatásokat, új kiejtési normákat, hanem egy-egy nyelvközösség beszélő tagjai napi életükkel öntudatlanul is alakítják, segítik a szókincs növekedését, a kifejezések gazdagodását, a beszédritmus változását, az élő nyelv kikristályosodását.

A nyelv és a beszéd az emberi társadalom közös alkotása - kizárólag az emberé, a homo sapiensé -, s a beszélés gyakorlata által fejlődik, változik, alakul. Az emberi kultúra történetében a nyelvet szándékos műveléssel írók, költők, tudósok alakítják, gazdagítják; élőszóbeli, hallható formáját, a beszédet pedig a szóbeli előadás művészei. Korunk széles körű lehetőséget nyújt a beszédművészet kifejlesztésére, s közben egyre nagyobb követelményeket támaszt a beszéd hivatásos művelőivel szemben. Ezért elengedhetetlenné vált a beszéd technika tudatos módszerének kidolgozása. A technika példátlan iramú fejlődése nemcsak lehetőségeket kínál, de problémákat is okoz. A színház mellett megjelenik a film, a rádió, a televízió, s megannyi új beszédproblémát vet fel. Jellemző, hogy a némafilmek egy-egy világhírű művésze a hangosfilm színrelépésével egy csapásra eltűnt a közönség elől csak azért, mert akusztikai megjelenése - hangja és beszéde - messze mögötte maradt addigi, csak vizuálisan érzékelt játékának.

De a beszéd nemcsak akusztikai síkon jelent élményt, hiszen egyben leglényegesebb kifejező mozgásunk is. A gondolat mint belső beszéd, külsei beszédaktivitást vált ki, perifériás izommozgást hoz létre. A beszélés maga is cselekvés; a beszélő ember aktív izommunkával, fizikai cselekvésével lelki, belső cselekvést fejez ki. Beszédaktivitásunk újabban a szellemi és politikai élet rendkívül fontos tényezőjévé vált. De csak ott válhat általános aktív tényezővé, ahol gyökerei az egész népből táplálkoznak. Valójában a beszédműveltség szociológiai probléma. Vékony szellemi réteg nem képes általános beszédkultúrát teremteni; az egész nemzet tevékeny részvétele szükséges hozzá. A beszéd kiművelése egy ember részére technikai feladat; egy nemzet részére a szellemi fejlődés nélkülözhetetlen eszköze. A magyar nép számára ez a beszédművelődési folyamat csak a XVIII. sz. vége felé indult el, s akkor is csak egy kis csoport küzdelemmel teli gondjaként (1790-ben alakult meg: Kelemen László színtársulata, az első magyar nyelvű színház). A magyar beszéd fejlődése elé továbbra is súlyos akadályok gördültek. Kevesen igényeltél;, s még kevesebben voltak, akik a helyes és szép beszéd kialakítását segítették. A bíráló Vörösmarty 1840 körül keményen és elfogulatlanul ostorozza legnagyobb színészeink hibáit is, de ebből is csak az derül ki, hogy "a szótagok kellemetlen nyújtása, éneklése..." az ő korában csakígy általános volt, mint két évszázaddal előbb a pataki iskola növendékei között.

A magyar nyelv és beszéd művelői, tudósok, írók és esztéták továbbra is gonddal figyelik, és haragos szóval bírálják a kiejtés hibáit, a magyaros beszéd elsatnyulását. 1856-ban Greguss Ágost és Kemény Zsigmond élesen támadják a két kiváló színművészt, Lendvay Mártont és Egressy Gábort egy hangsúlyhiba miatt ("Pesti Napló hangsúlypöre"). Az ilyen és hasonló jellegű bírálatok azonban alig hatottak a magyar nép beszédkultúrájára. 1925-ben Simonyi Béla kénytelen megállapítani, hogy iskoláinkban sok a beszédhibás tanuló. Ha pedig arra gondolunk, hogy iskoláink tanulóinak beszédkultúrája ma is igen alacsony színvonalon áll, akkor nem állíthatjuk, hogy valójában sokat tettünk nemzeti beszédműveltségünk emelésére. Nem elég azonban a hibákat nagy általánosságban megállapítanunk. Egyfelől részletes és pontos elemzést kell adnunk a hibák eredetéről és természetéről, másfelől helyes módszertani útmutatást kell kidolgoznunk a beszéd technika fejlesztésére. Ha azonban ezek a módszertani gyakorlati ismeretek a társadalomnak csak nagyon kis rétegéhez jutnak el, nem várhatunk általános színvonalemelkedést. Tapasztalatunk szerint a beszéd technika mércéjét két - szorosan összefüggő szakterületen kell sürgősen igen nagy mértékben emelni ahhoz, hogy a fejlődés az egész magyar társadalom beszédszínvonalán aránylag rövid időn belül érezhető legyen. Az iskolák (főiskolák, egyetemek) és a színházak (rádió, televízió) működési területeire gondolunk. A kettő dialektikus kölcsönhatásban áll egymással. Egyrészt a felnövő nemzedék csak kiválóan beszélő színészeit, művészeit fogadja el példaképül a beszéd gyakorlatában, másrészt jól beszélő művészi társadalom csak az iskolákból helyes beszédkultúrával kikerülő nemzedékből fejlődhet ki. A pedagógusoknak kell tehát az egész nemzetet magas nyelvi-beszéd technikai színvonalra emelni, hogy a belőle származó színészi társadalom a beszédművészet legmagasabb fokára juthasson el. Az utóbbi évtizedekben az iskolák és a színházak beszédnevelő hatását nagymértékben egészíti ki a beszédfórumok egész sora. Az irodalmi színpadok, a szónoki emelvények, a rádió és a televízió hivatott előadói oly széles körű nyilvánossághoz szólnak, hogy beszédnevelő hatásukkal igen komolyan kell számolnunk. Viszont ennek a "széles körű" társadalomnak beszédszínvonala mégiscsak a pedagógusok és a színészek munkája nyomán alakul ki.

Minden beszéddel foglalkozó tudomány a maga sajátos kutatási és tárgyalási módjával járul hozzá a beszélés folyamatának vizsgálatához.

Az élettan (fiziológia) arra ad választ, hogy milyen élettani mozgások hozzák létre a beszédet; melyek azok a mechanizmusok, amelyeknek élettanilag (biológiailag) helyes működése a beszédet lehetővé teszi; a beszéd szervei milyen működést fejtenek ki egészséges állapotban, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz működésükben; mi szabályozza tevékenységüket, s hogyan hatnak a beszélőre és hallgatóra.

A lélektan (pszichológia) a beszédet mint lelki jelenséget. tevékenységet vizsgálja, annak fiziológiai összefüggéseivel, társadalmi és egyéni jegyeivel. Kutatja az érzelmi, értelmi és akarati törekvések megjelenését a beszélés folyamatában.

A beszédpszichológia azokat az egyéni sajátosságosat tárgyalja, amelyek az egyes emberek beszédét a másikétól megkülönböztetik. Kutatja a beszélés okait, feltételeit és lehetőségeit, a beszéd viszonyát a nyelvhez, a gondolkodáshoz, a megismeréshez, az íráshoz és az olvasáshoz.

A nyelvtudomány vizsgálja a nyelv eredetét, a nyelv és a beszéd kialakulásának folyamatát (diakronikus szemlélet), valamint egy-egy kornak, így a jelenkornak is, nyelvi tényeit s azoknak akusztikusan hallható megnyilvánulását, a beszédet (szinkronikus szemlélet). Ily módon, nyújt segítséget a beszéd fiziológiai működésének vizsgálatához, a hibák föltárásához, sőt még a javítás munkájához is.

A hangtan (fonetika és fonológia) segít a beszéd sokrétű működésének elemzésében, s mint ilyen, a beszédművészet elengedhetetlen támogatója. A fonetika a beszéd hangjainak alakjával, tehát élettanilag megformált képzésével és fölfogható hangjelenségeivel, a fonológia a beszédhangoknak a szavak alkotásában betöltött szerepével, funkciójával foglalkozik.

A logopédia a beszédhibákkal foglalkozik, és a kóros elváltozásokat gyógyítja; a gyógypedagógia (defektológia) egyik ága. Olykor alig lehet kideríteni, hogy egy-egy beszédhiba javítása a beszédtechnikus vagy a logopédus hatáskörébe tartozik-e. Ha a beszédhibát a központi idegrendszer sérülése vagy szervi elváltozás okozza, akkor javítása föltétlenül a logopédia (esetleg a foniátria) feladata. Ha idegrendszeri vagy szervi elváltozás nem áll fenn, akkor a beszédhiba a beszéd technika szabályos módszerével és gyakorlataival javítható. A beszédtechnikusnak a hangok tökéletes skáláját kell kialakítania, míg a logopédusnak a nem hivatásos esetek nagy többségében általában meg kell elégednie egy egy hozzávetőlegesen jól kialakított beszédhanggal (pl. egy sz vagy r elfogadható ejtésével), vagy egy beszédritmus közepes megoldásával. Ha a logopédus hivatásos előadóval vagy művésszel dolgozik, akkor minden tekintetben tökéletes, "színpadképes" beszédig kell eljutnia. Ahol a logopédus rendszerint már befejezte a javítás munkáját, a beszédtechnikusnak általában ott kell elkezdenie.

A beszéd technika, felhasználva az élettan, a lélektan, a nyelvtudomány sajátos kutatásait, megfigyeléseit, általános (társadalmi) és egyéni törvényszerűségeket állapít meg a beszélés folyamatáról mint élettani funkcióról ; figyelembe veszi a fizikai hangtan (akusztika) eredményeit, sőt a beszédszervek kóros elváltozásával foglalkozó (orvosi) foniátriát is.

A beszédtechnika különbséget tesz a magánember és a hivatásos művész beszéde között. Valójában - és gyakorlatilag - a beszéd hivatásos művelői számára ad elemzést (dianózist) és javítási módszert (terápiát). A beszéd technika legújabb módszertana nemcsak azt a célt tűzi maga elé, hogy általános megállapításokat tegyen a beszéd gyakorlati megvalósításáról, hanem végigkíséri egy nyelvközösség beszédbeli megnyilvánulásait, bizonyos normákat állapít meg, és a hibás eltérések javítására gyakorlati módszert dolgoz ki. A javítás azt jelenti, hogy a helytelenül beidegzett működéseket leépíti, és kialakítja a beszéd művészi megvalósításához szükséges helyes funkciókat.

A beszéd magasrendű technikájának megteremtése nem lehet öncél. Kialakítását az teszi szükségessé, hogy a legmagasabb szintű beszédművészet számára rendkívül differenciált kifejezési eszközt hozzon létre. Az előadó, a szónok, a pedagógus munkásságától a legkiválóbb művészi fokot megkövetelő színészi gyakorlatig, a megoldások számos árnyalatára van szükség. Minél sokrétűbb és színesebb megoldásokat kíván az előadás anyaga, annál magasabbra kell emelnünk a technikai mércét. Tökéletes beszéd technikai képességről csak akkor beszélhetünk, ha az előadó minden beszédfeladatát problémamentesen oldja meg.

A beszédművészének munkaeszköze az emberi hangokkal megvalósított beszéd, érzelmi, gondolati és akarati törekvéseinek megközelítően pontos kifejezési eszköze, a formát megvalósító lehetőség.
Az egyéniségnek megfelelő és ugyanakkor a mindenkori mondanivalót híven tolmácsoló beszéd technika kialakítása gyakran hosszú, nehéz és fáradságos munkát igényel.

Ajánljuk ennek a fáradságos, de szép munkának elvégzését mindazoknak, akiknek fontos a magyar beszédkultúra ügye. De fokozottan felhívjuk a hivatásos beszélők figyelmét arra, hogy beszédművészetük döntő mértékben járul hozzá a nemzet beszédműveltségének kialakításához, elmélyítéséhez.





Lantos Erzsébet


HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely logo
home more info

   

beszédtanár logó Google+ facebook logóretorika.hu kapcsolatfelvétel skypeeTwitter artList
© Lantos Erzsébet
HangÁr Hangművészeti és Beszédoktató Műhely
Mert a beszéd munkaeszköz!